Armadillo
Kreatív Ügynökség

Fiatal és digitális szemléletű szakemberek vagyunk. Ismerjük az új média nyújtotta lehetőségeket, segítünk eligazodni a marketing megoldások útvesztőjében. Hiszünk az egyszerűségben, egymásra épülő megoldásaink világosak és átláthatóak. Az új technológiákat, a kreativitás és a közösségek erejét kihasználva segítjük ügyfeleinket céljaik elérésében.

Janka

PPC specialist

Janka

lelkiismeretes precíz céltudatos

Janka ha a fejébe vesz valamit, akkor addig nem nyugszik, amíg meg nem csinálja. Most például Magyarországot hódítja meg - gyalog. Noha balkezes, a legkevésbé sem kétbalkezes, hiszen hobbija a saját tervezésű ékszerek, koszorúk és amigurumi figurák horgolása és a zongorázás. Szereti a rendszerességet, így a heti két edzés és kóruspróba nála alap, és az olvasásra is szakít időt minden nap. Életfilozófiája, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja.

Sanyi

Graphic Designer

Sanyi

pontos kreatív türelmes

Sanyi már gyerekkorában is folyamatosan, rajzolt, firkált. Az első jelentősebb alkotását 2 éves korában követte el a nappali falán a szülei nagy örömére. Azóta sok idő telt el, de a lelkesedése nem múlt el, ha egy szép képet kell megalkotni. Szabadidejében sem tud elszakadni a szakmájától, mert olyankor is kreál valamit Photoshopban, Illustratorban vagy a fényképezőgépével. Illetve szerinte a legszebb szín a zöld-fehér.  

Letti

Account Manager

Letti

Nyitott Precíz Céltudatos

Letti messziről érkezett hozzánk, gyógypedagógusként végzett, azonban most új kihívást keresett az életében. Szereti a sportokat, régebben versenyszerűen atletizált, újabban pedig a fotózásnak hódol. Ha megnyerné a lottót minden pénzét utazásra költené

Hatem

Senior Graphic Designer

Hatem

alapos gondolkodó kitartó

Hatem csendes típus, ritkán szólal meg, inkább csak akkor beszél, amikor valóban érdemes hozzáfűzni a véleményét egy beszélgetéshez. Szeret információkat gyűjteni és rendszerezni, így hatékonyabban meg tudja tervezni a következő munka lépéseket. Az unalom számára idegen fogalom, mindig új megoldások után kutat. Ha mégis marad egy szabad perce, akkor ápolja a növényeit, süt egy dupla mogyorókrémes tortát vagy messzire utazik, hogy megkóstolhasson egy újfajta szendvicset.

Dani

Creative Director

Dani

motivált határozott önzetlen

Dani tipikusan az az ember, akinek lételeme a pörgés, az emberekkel való kommunikáció, a nyüzsgés. Mindezt szívesen osztja meg a közösségi felületein is, melyeket évek óta tudatosan építi. Nem csak saját felületein aktív, ért az influencerek nyelvén is.  Fontos számára a gasztronómia, a futás és az utazás. A legjobban mégis azt szereti, ha ezek egyszerre vannak jelen az életében.

Nóra

Account Manager

Nóra

Figyelmes Céltudatos Kreatív

Nóra szereti a kreatív megoldásokat és a rendszerezettséget mind a munkájában, mind az otthonában. Szeret túrázni, sziklát mászni és imádja a cicákat. Nagy gasztro fan, így a sütés-főzés is nagy szerelem számára. Emellett imádja a szobanövényeket, mindig van hely még egy új cserépnek.

Attila

Digital Content Architect

Attila

minőségre törekvő fejlődésre törekvő állhatatos

Attila 20 éve foglalkozik két olyan dologgal, ami igazán érdeki. Az egyik a képzőművészet; szereti a szépet, az egyedit, és arra törekszik, hogy amit létrehoz az gyönyörködtessen. A másik szenvedélye a digitális világ; a virtuális felületek és terek létrehozása, programozása. Egy kreatív ügynökségnél ez a két világ találkozik és ezért szeret itt dolgozni.

Miklós

Full-Stack Developer

Miklós

kíváncsi türelmes kísérletező

Miklós végtelen kíváncsisággal igyekszik sok - főleg kreatív - dologba belekóstolni. Hobbijaiban sokszor szeret egymaga eljutni a célig, hogy út közben minden problémát saját maga tapasztalhasson meg, és a saját megoldásaival jusson egyről kettőre. Mániája a tervezgetés, legyen szó bármiről: munkáról, utazásról, DIY cuccokról, lifehackekről. Ezen felül kütyümániás, és amikor lehetősége nyílik rá, mindenképp leül a zongorához improvizálni valamit.

Dóra

FCA Product Catalog Manager

Dóra

céltudatos kiegyensúlyozott pozitív gondolkodású

Dóri nagyon impulzív, hangos mégis mindig jókedvű. Szabadidejét legfőképpen barátokkal tölti, olyan programokkal, amik egyáltalán nem szokványosak (Barátok és egy fröccs társaságában geocatchingel órákon át Budapest szívében). Imád olvasni, színházba és koncertekre járni. Szereti egyszerre felvenni a felemás zoknikat, hogy ne unatkozzanak. Rendszerezetten szétszórt. Csillagjegye szerint ikrek, amit tökéletes kifogásként használ minden különcségére.

Ildi

Art Director

Ildi

kreatív nyitott empatikus

Ildi minden szabadidejét kreatív tevékenységekre fordítja, mert a munkaidő végén sem állnak le a szárnyaló gondolatai. Kedvenc elfoglaltsága a festés, gyöngyfűzés, kiállítások látogatása. Igaz, az utóbbi három évben egy örökmozgó kislány kevés teret enged az ilyen feltöltődésre, ezért most a gyermek a legfőbb erőforrás…és a kávé. Igazán elemében a természetben van, így ha teheti kirándul és utazik.

Gábor

Operative Director

Gábor

vidám vállalkozó kedvű kitartó

Gábornak lételeme a kommunikáció, mindig van egy jó története, ötlete. Akkor van igazán elemében, ha alkothat, vagy kreatív kihívásokkal kerül szembe. Nagy a szíve - és nem csak a sportmúltja miatt! Ha épp nem dolgozik, akkor utazik vagy sportol: rendszeresen fut, túrázik és szörföl …a neten. Szereti a kávét, amit bármikor töretlen lelkesedéssel fogyaszt. A kávéhoz pedig magazinok és napilapok is dukálnak, amiket mindig kiolvas, mert mint mondja: minden történetből lehet valamit tanulni.

István

Head of Online Division

István

sokoldalú precíz logikus

István igazi kocka (egyik kedvenc játéka a Rubik kocka), technika rajongó és early adopter. Számára a bonyolult feladatok megoldása izgalmas szórakozás, akkor is ha az nem programozás.  Gyerekkora óta barkácsol, mostanában okosotthont. Amikor nem programozással és barkácsolással tölti az idejét, sokat olvas, biciklizik és igyekszik minél többet tanulni.

Nóri

Copywriter

Nóri

Hatékony Önálló Precíz

Nóri életében örök szenvedélyt jelentenek a szövegek; akár olvassa, akár írja őket. Imád kielemezni mindent, amit olvas, és addig nem nyugszik, amíg tökéletes nem lesz, amit ír. Egyik nagy álma, hogy egyszer egy corgi boldog gazdija legyen.

Péter

Founder, CEO

Péter

céltudatos döntőképes kitartó

Péter mindent szeret ami a természethez köthető. Szereti a kihívást jelentő túrákat, a hegymászást, szenvedélyes legyezőhorgász. Lételeme a mozgás, a sport, ugyanakkor szívesen szemlélődik is olykor. Szereti a jó borokat, imád főzni, utazni, színházba, koncertre járni és rengeteget olvas.

Kristóf

Account Manager

Kristóf

motivált kíváncsi vidám

Kristóf igazi nyughatatlan. Szereti a kihívásokat és vonzza az ismeretlen. Imád új dolgokat kipróbálni, és kíváncsiságának hála, gyakorlatilag minden is érdekli. Szereti a sportokat, a zenét és a dokumentumfilmeket. Szabadidejében kosárlabdázik, fut, gitározik, gördeszkázik, vagy kiül a szabadba egy finom kávéval vagy egy jéghideg fröccsel.

Márta

Account Manager

Márta

ambiciózus lelkes figyelmes

Márti nagyon fontosnak tartja, hogy a szabadideje is hasznosan teljen, ezért amikor csak ideje engedi sportolással vagy önképzéssel foglalkozik. Lelkes állatrajongó. Hétvégén pedig a főzés iránti szenvedélyének hódol.

Eszter

Account Director

Eszter

nyitott lelkiismeretes álmodozó

Eszter igazi megfigyelő típus, irodalomrajongó ex-bölcsész, aki szeret néha elveszni a részletekben. Amikor nem a Római-parton van, legszívesebben utazik, hiszen "mindenütt jó, de messze a legjobb". :) Az aktív pihenés híve, szereti, ha mindig történik körülötte valami, de időnként a csendes, otthon töltött napokat is nagyra értékeli. Nagy állatbarát, kedvenc hobbijai a lovaglás és a fotózás, valamint a gasztro- és borkultúra lelkes tanulmányozója.

Ahol dolgozunk


Mi kell egy igazán inspiráló munkahelyhez, ahol jól érzed magad? Egy jó kávé a kertben, a napsütötte teraszon? Izgalmas ping-pong meccsek? Séta a Duna-parton és egy sör a Felliniben? Vagy csak figyelni a gyíkokat és futkározó mókusokat? Hisszük, hogy a kreatív munka alapjait az inspiráló munkakörnyezet teremti meg. Ezért dolgozunk távol a belváros zajától, idilli környezetben a Római-parton.

Rugalmas munkaidő

Rugalmas munkaidő

Home office

Otthonról is megbízhatóan és hatékonyan dolgozol? Nem hiszel a 9-től 5-ig tartó munkaidő szigorában? Akkor nálunk a helyed! Megbízhatóságod és pozitív hozzáállásod home office lehetőséggel jutalmazzuk!

Home office

Rugalmas munkaidő

Mi az Armadillónál mi nem hiszünk a kötött munkaidő spártai szigorában! Dolgozóinknak éppen ezért rugalmas munkaidőt biztosítunk, hogy a munka mellett az ügyes-bajos dolgok intézésére is maradjon idő.

Rugalmas munkaidő

Családbarát munkahely

A család és munka egyensúlyának megtartása elengedhetetlen a boldog, kiegyensúlyozott élethez. Nálunk nem kell háttérbe szorítanod szeretteidet! Ha a gyerekek első iskolai fellépése délután 3-kor kezdődik, mi garantáljuk, hogy ott leszel.

Családbarát munkahely

Vissza

Fejlődés

Fejlődés

Előrelépési lehetőség

Fontosnak tartjuk a pozitív hozzáállást és a kiemelkedő képességek értékelését. Ha gyorsan tanulsz, észreveszed az összefüggéseket és lojális vagy, gyorsan feljebb kerülhetsz a ranglétrán. A képesség és hozzáállás alapú fejlődésben hiszünk, karriered is eszerint támogatjuk.

Előrelépési lehetőség

Szakmai és nyelvi képzések

A reklám állandóan változó világa megköveteli a folyamatos szakmai fejlődést és a naprakész tudást. A megszerzett tudás elmélyítését és kibővítését elengedhetetlennek tartjuk a fejlődés szempontjából. A szakmai fejlődést belső képzésekkel támogatjuk, konferenciákon, tanfolyamokon veszünk részt.

Szakmai és nyelvi képzések

Utánpótlás

Gyakornokként tanulni akarsz és nem kávét főzni vagy postára járni? Úgy érzed az iskolában tanult elméleti tudásod kevés a pályakezdéshez? Jelentkezz hozzánk! Gyakornoki programunkban beleláthatsz ügynökségünk életbe és éles projekteken keresztül, garantáltan hasznosítható tapasztalatokat szerezhetsz.

Utánpótlás

Vissza

Egészség

Egészség

Zöldövezet

Bázisunkat a Római-part egyik legszebb részén építettük ki, irodánk Dunára néző. Kertünk munkavégzésre és tárgyalásokra is alkalmas, maga a nyugalom szigete. Ügyfeleink is szívesen járnak ki hozzánk, csapatunk tagjai pedig imádják a kertben termő friss epret, mentát vagy akár a medvehagymát.

Zöldövezet

Gyümölcskosár

A jó és hatékony munka alapja az egészség. Erről mi sem feledkezünk meg, ezért folyamatosan egészséges gyümölcsökkel látjuk el csapatunk tagjait, hogy olyan frissen álljanak neki a feladatoknak, mint az elfogyasztott gyümölcsök.

Gyümölcskosár

Mentális egészség

Sajnos szakmánkban egyre gyakoribb jelenség a kiégés, burnout jelensége. Kiszámíthatatlan, bizonytalan, komplex és többértelmű világban élünk ez a V.U.C.A. jelenség. Rendkívül fontosnak tarjuk az optimális work life egyensúly és a reziliencia megteremtését, ezt minden intézkedésünkkel támogatjuk.

Mentális egészség

Vissza

Sport

Sport

Kerékpár

Irodánk biciklivel is könnyen elérhető. Miért zötykölődnél keresztül a zsúfolt városon, amikor a főváros legszebb Duna partján is keresztültekerhetsz? Biciklid megvár amíg dolgozol, hazafelé pedig megállhatsz kicsit lazítani a hangulatos vízparti büféknél és szórakozóhelyeken.

Kerékpár

Asztalitenisz

Római-parti irodánk egyik legkedveltebb része az udvari ping-pong asztal, ahol a kerti partikon vagy spontán szünetekben, izgalmas meccseken mérik össze munkatársaink képességeiket.

Asztalitenisz

Futás

Római-parti irodánk Budapest egyik legkedveltebb futó-útvonalán fekszik. Ha futva szeretnél bejönni, nincsen akadálya. Munkakezdés előtt át tudsz öltözni és lezuhanyozni, ha kellőképp megizzadtál. Céges csapatunk rendszeresen vesz részt futóversenyeken, ahol fittebb kollégáink a távot teljesítik, míg szurkoló kollégáink a hangulatért felelősek.

Futás

Vissza

Fenntarthatóság

Fenntarthatóság

Szelektív gyűjtés

Csodaszép, zöldövezeti környezetünk tisztasága kulcsfontosságú, igyekszünk megőrizni jövendőbeli dolgozóink számára is. A szemetet ezért szelektíven gyűjtjük, hogy ne csak élvezzük, de ápoljuk is a természetet.

Szelektív gyűjtés

Tiszta, szűrt víz

A környezettudatosság és az egészség nagy szerepet játszik gondolkodásmódunkban, igyekszünk egyre kevesebb szemetet termelni. A konyhában felszerelt vízszűrő nemcsak egészséges, tiszta vizet biztosít, de megszabadított minket a műanyagpalack-halmoktól is.

Tiszta, szűrt víz

Ökológia lábnyom

A fenntarthatóság elve szerint igyekszünk működni. Tudatosan csökkentjük a papírfelhasználást és a hulladéktermelést, óvjuk a természetet. Felelősnek érezzük magunkat a környezetünkért és ez cégkultúránkban is megmutatkozik.

Ökológia lábnyom

Vissza

Élet az Armadilloban

Jelenleg őket keressük

Digital project manager

Digital project managert keresünk

Szintet lépnél a karrieredben? Új ügyfelekre, friss légkörre vágysz? Csapatunk leendő tagjaként kifejezetten a webes, fejlesztői munkákkal kapcsolatos projektmenedzsment feladatokat bízunk rád. Olyan tapasztalt munkatársat keresünk aki hidat képez az ügyfél a fejlesztők között. A kezdeti igényfelmérés, azok lefordítása a fejlesztői nyelvre, specifikációk és ajánlatok írása tartozik a feladatok közé. A fejlesztőkkel és értékesítőkkel szoros együttműködésben dolgozva, kézben tartod a projektet, szuperképességed a jó kommunikációs képesség, a precizitás és az önállóság. Büszkék vagyunk rá, hogy nálunk a karriered következő állomása mellett egy kivételesen összetartó, befogadó közösséget is találsz.

 Feladatok

  • Ügyféligények felvétele, kapcsolattartás
  • Részvétel a projektek előkészítésében, megtervezésében
  • Tervezési és fejlesztési követelmények dokumentálása, specifikáció készítése
  • Ütemezés,kapacitástervezés, priorizálás
  • Projektek nyomon követése és kézben tartása, változások kezelése
  • Ügyfelek támogatása

Jelentkezz, ha

  • legalább 2 éves releváns tapasztalattal rendelkezel
  • nem idegen számodra a fejlesztői világ
  • képes vagy egyszerre több projektet, ügyfelet kezelni
  • ismered a webes piacot és követed a modern technológiákat
  • tárgyalóképes vagy, együtt tudsz gondolkozni az ügyféllel
  • magabiztos angol nyelvtudással rendelkezel
  • kommunikatív és proaktív csapatjátékos vagy
  • igényesség és precizitás jellemző a munkádra
  • stratégiai gondolkodásmód jellemez nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is
  • jók a szervezési, vezetési képességeid, és nem okoz gondot az önálló döntéshozatal
  • sales szemlélet jellemez, és jó az érdekérvényesítő képességed
  • lelkes vagy és kitartó, nyitott az új feladatokra

Előnyt jelent

  • van gyakorlatod CMS-et, webshopok, ügyviteli rendszerek kezelésében
  • van ügynökségi tapasztalatod
  • értesz az online kommunikációhoz
  • részt vettél egyedi fejlesztésű, webes termék kialakításában
  • van UX/UI tervezésben tapasztalatod

Amit nyújtani tudunk

  • izgalmas, változatos projektek
  • előrelépési lehetőség
  • versenyképes fizetés
  • rugalmas munkavégzés
  • képzések, coaching
  • szakmailag is inspiráló közösség
  • stabil hátterű, dinamikusan fejlődő cég
  • nyugodt, zöldövezeti környezet
  • homeoffice lehetőség
  • összetartó csapat

 

Mondhatjuk, hogy budapesti reklámügynökség vagyunk, de ezt inkább csak a SEO miatt írtuk ide. Valójában sokkal inkább vagyunk római-parti kreatív csapat. Bármilyen pozícióba is érkezel hozzánk, neked is lesz helyed a közös brainstormingokon, sőt külön értékeljük, ha az egyedi látásmódoddal a feje tetejére állítod az egész ötletelést.

Kicsik és nagyok, az FMCG-től az autóiparig – változatos ügyfélkörünknek hála nyoma sincs az egyhangúságnak a mindennapjainkban. Feladatteljesítő robotok helyett olyan embereket várunk, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól, és tudják, hogy az igazi csapatmunka a jól irányzott kérdésekkel kezdődik.

Nem fogunk lefagyni, ha bedobod a home office-t, és rugalmas, családbarát hozzáállás jellemez minket. Figyelünk egymásra – emberileg és szakmailag egyaránt. Értékeljük a kiemelkedő képességeket, hiszen számunkra is fontos, hogy a lehető legtöbbet hozhasd ki magadból: akár egy új terület kipróbálásával, akár a jelenlegi még magasabb szintre emelésével.

Lehetsz díjnyertes macskaszelídítő, lelkes szóviccrajongó, vagy a csendes szemlélődő típus – sokszínű csapatunkban pillanatok alatt megtalálod majd a helyed!

Lépj szintet a karrieredben egy összetartó csapat tagjaként az Armadillónál! Mikor tudsz kezdeni?  ☺️ 

Ha úgy érzed, hogy kipróbálnád magad, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Jelentkezés

Név *

E-mail cím *

Telefonszám

Pozíció *

Önéletrajz feltöltése * *

Az adataim megadásával elfogadom az adatkezelési tájékoztatót

 

Közvetlen link