Nem egy szokványos projektnek indult. Gmailről érkezett egy általános érdeklődés. Az első személyes találkozón derült ki, hogy a sok megkeresett ügynökség közül voltunk az egyik... Az ügyfél még nem tudta mit szeretne, mi pedig nem tudtuk, hogy az ügyfélnek mi a terméke. Az első bemutatkozó, tapogatózó megbeszélés a reklámügynökségünk részéről (bár itt a kreatív ügynökség és a kommunikációs ügynökség is helytálló lenne) workshopba csapott át, lelkes ötleteinket, kampányelképzeléseinket nem tudtuk a második megbeszélésig tartogatni. 

Mint utóbb kiderült, ez az őszinte, gyermeki lelkesedés – és a szakmai kompetenciák – vezettek oda, hogy a második tárgyalás már valójában egy formális szerződéskötés volt. A feladat „egyértelműnek tűnt”, mert a projektnek, szolgáltatásnak, terméknek semmije nem volt. Se neve, se szlogenje, se arculata, se pedig weboldala. Nulláról építhettük fel a brandet, a marketing kampányt. Talán ez az egyik legszebb kreatív feladat egy reklámügynökségnek.

Arculattervezés, brandépítő kampány, kommunikációs elemek

A Lifemax projekt szerethetősége abban is rejlett, hogy mindenbe „beleszólhattunk”. Olyan témákban is közösen gondolkodtunk, amelyek nem voltak szerves részei a reklámügynökségi feladatnak. Mégis úgy éreztük: a több mint 20 éves szakmai tapasztalattal támogatni tudjuk partnerünket üzleti, rendszerfolyamati vagy akár értékesítési kérdésekben is. Partnerünknek pedig fontos volt, hogy ezt a fajta proaktivitást, támogatást megkapja a mindennapokban is.

Jó érzés leírni: velünk, az Armadillo reklámügynökséggel állt össze a szolgáltatás teljes egésze.

Brandnév tervezése, felépítése

Mi legyen a név? Talán ez volt az egyik első kérdése az ügyféloldalról delegált projektfelelősnek, Winter Tamásnak, amikor elkezdtük a közös munkát. Tucatnyi márkanevet állítottunk össze, amiből a LifeMax lett a befutó.

Ezt követően felgyorsultak az események, kitaláltuk az üzeneteket, megterveztük a logót, készítettünk kisarculatot, terveztünk plakátot, lefejlesztettük a weboldalt, létrehoztuk az alap kommunikációs csatornákat, a social media felületeket (Facebook, Instagram), majd elkezdtük a kampány tervezését és az első „edukációs-kommunikációs anyagok” csepegtetését.

Armadillo kreatív ügynökség - Lifemax logó, brandnév tervezéseMondhatom büszkén, hogy az ügynökség mind gazdaságilag, mind mentálisan olyan időszakban és lendületben van, hogy csak olyan projektet vállal el, amelyben hisz, amelyet szeretettel készít. Így talán nem meglepő, hogy most (is) ezt mondom: egyik kedvenc kommunikációs feladatunk volt a Lifemax.

És hogy mi valójában a Lifemax? Katt a linkekre és kiderül.

A Lifemax weboldala: www.lifemax.hu

Sajtómegjelenések a projektbemutató rendezvényről

Hosszú előkészületek után a napokban történt meg a projekt bemutatása és a diszpécserszolgálatnak is otthont adó épület átadása. A sajtóeseményen a Lifemax vezetői mellett az Armadillo munkatársai, valamint prominens személyek is részt vettek, projekttámogató, bíztató köszöntő beszédet mondtak.

240473218_4299404956802082_8200141429853014145_n

Projektbemutató esemény a híradóban (28 perc 55 másodperctől):

Armadillo, kampány, Lifemax, híradó 

A Lifemax szolgáltatását bemutató rendezvényen résztvevő államtitkár is posztolt a Facebookon:

Lifemax sajtórendezvény - Armadillo reklámügynökség kampánytervezés

A püspökladányi Lifemax rendezvényről beszámolt a haon.hu, a Hajdú-Bihar megyei hírportál.

A Magyar Hírlap cikke az MTI-re hivatkozva kiemelte, hogy

„Bodó Sándor a Lifemax Egyesület helyi diszpécserközpontjának átadásán a társadalmi vállalkozások fő üzenetének nevezte, hogy nem profitot termelnek, hanem társadalmi hatásokat generálnak”, valamint „a projekt keretében 30 új munkahelyet teremtenek”.

Ez utóbbi mondat, üzenet az, ami miatt különösen szívügyünkké vált a projekt. Az Armadillo üzletpolitikájában, működésében, a menedzsment gondolkodásában a társadalmi felelősségvállalás, a társadalmi, szociális érzékenység komoly szerepet tölt be. Jót tenni, jó ügy érdekében – így dolgozunk a Lifemax kampányon.