Candy Group

Marketingkommunikáció

2017-ben kezdtünk el dolgozni az olasz Candy márkával. Kapcsolatunk kisebb megbízásokkal indult, proaktív hozzáállásunkkal azonban hamar elnyertük partnerünk bizalmát, 2018-ban pedig már a teljes éves kommunikációjukat, reklámkampányaikat és marketing aktivitásaikat is ügynökségünk tervezte és kivitelezte.

Rendezvény­marketing – Testre szabott megoldások

A kampányok, események szinte egymást érték, melyek közül a Konyhakiállítás volt az első. Ide egy egyedi, 80 négyzetméteren elterülő, olasz stílusú standot álmodtunk meg és hoztuk létre. Teljes körű rendezvénymarketing feladatokat láttunk el, valamint az eseményre rengeteg kreatív nyomdai és reklámajándékot is gyártottunk.

Influencer marketing – 24 órán belül konverzió

Influencerek segítségével támogattuk a Konyhakiállításon résztvevő Candy kommunikációját. A Candy stand hangulatát Szabó Zsófi bevonásával sikerült közvetítenünk több mint 100 000 ember felé. Szabó Zsófi bevonása nem csupán a brandet erősítette, az élő bejelentkezés eredményeként 24 órán belül konverzió is történt: komoly értékű vásárlást generáltunk, mely egyértelműen az influencer kommunikációnak volt köszönhető.

Gerillamarketing – Kivisszük az utcára

Az okostelefonnal is működtethető Bianca mosógépet „kivittük” az utcára. Intelligens citylight reklámot készítettünk a 4-es 6-os villamos vonalára, valamint a WestEnd bevásárlóközpontba, és azt mutattuk be, hogy a csúcskategóriás Bianca mosógépet az utcáról vagy akár bevásárlás közben is elindíthatjuk, kommunikálhatunk vele. Ezzel erősítettük a termékhez rendelt okos és intelligens hívószavakat.

Szponzorált műsor – Viasat – Ide süss!

A Candy szponzorálta a Viasat Ide süss című műsorát.

Social media kommunikáció

A szponzorált műsoron kívül a Candy egész éves kommunikációs tevékenységét támogatja ügynökségünk. Testre szabott megoldásokkal dolgozunk a Facebook és Instagram kommunikáción, felelünk a Google Adwords és Facebook PPC hirdetéskezelésért, továbbá rengeteg natív tartalmat, print és online hirdetéseket készítünk.

Hasonló referenciák

Salvus influencer marketing

Influencer marketing

Columbia

Influencer kampány

somersby

termékbevezető kampány

Allee kutyafesztivál

Influencer együttműködés

Allee tavaszi nyereményjáték

influencer együttműködés

Armadillo kampány: Budmil nincs más hátra

Influencer együttműködés

Legyünk kapcsolatban!

Email:

armadillo@armadillo.hu

Kapcsolat:

Telefon: +36 30 631 1938, +36 30 438 7575

Cím:

1039 Budapest, Őrtorony utca 13.

Nyitva tartás:

Hétfő – Péntek: 9:00-17:00