FrissBox

Influencer együttműküdés

A FrissBox egészséges ételeket szállító start-upként 2021-ben jelent meg a magyar piacon, a márka bevezetését pedig reklámügynökségünk infulencerkampánnyal támogatta. Az influencerek abban nyújtottak nagy segítséget, hogy a FrissBox márka gyorsan eljuthasson minél több potenciális ügyfélhez.

Friss box influencer együttműködés

Influencerek –
Hosszútávú együttműködés

Ahogyan minden influencer kampányunknál, a FrissBox esetében is hitelesség volt a legfontosabb. Éppen ezért olyan influencereket kerestünk, akik képesek közvetíteni a márka szemléletmódját, és akik számára fontos az egészséges életmód, valamint a környezet védelme. A kiválasztott véleményvezérekkel PR és fizetett kampányokat kivitelezünk.

 

 

A kampány során számos mikro és makro influencer követőit céloztuk Instagram, illetve Facebook posztokkal és storykkal, amelyeket Youtube videókkal is támogatunk. Hazánk legismertebb influencerei közül részt vesz a kampányban Kajdi Csaba Cyla, Nagy Dani, Szabados Ági, Debreczeni Dóri, de a gamer-youtuber Nagy Beni is. Az ételek és menüsorok összeállítását pedig Sass Dani gasztroszakértő – az Armadillo kreatív igazgatója, illetve az influencer üzletág vezetője – segítette.

 

 

Hasonló referenciák

Carlys influencer együttműködés

Influencer együttműködés

Accenthotels influencer kampány

Influencer együttműködés

Viasat3 influencer együttmáködés

Influencer együttműködés

Guarana influencer együttműködés

Influencer együttműködés

Rejoy influencer együttműködés

Influencer együttműködés

Pick influencer együttműködés

Influencer együttműködés

Legyünk kapcsolatban!

Email:

armadillo@armadillo.hu

Kapcsolat: 

Telefon: +36 30 631 1938

Cím:

1039 Budapest, Őrtorony utca 13.

Nyitva tartás:

Hétfő – Péntek: 9:00-17:00