Integrált kampány
Az ismert gyógyszergyártó cég, a GlaxoSmithKline megbízásából terveztük meg a „Hepatitis A” kommunikációs kampányt. A kreatív koncepció központi eleme a közel három méter magas, sárga A betű volt, melyet Budapest különböző pontjain állítottunk fel. A látványosság virulensen terjedt, a város utcáin meghökkentette és informálta az arra járó érdeklődőket. A stratégiai feladatok mellett a tervezés és a kivitelezés is a mi kezünkben volt.
Magyarországot hepatitis A vírussal közepesen fertőzött országgá minősítette vissza az Egészségügyi Világszervezet. Erre az eseményre épült a kampány kreatív koncepciója, szlogenje, a Ne sárgulj be! pedig a vírus elleni oltakozás fontosságára hívta fel a figyelmet.
A három méter magas, sárga A betű több Budapesti közterületen, forgalmas csomóponton is feltűnt. Láthatták a Blaha Lujza téren, az Arany János utcában, a Kálvin téren, az Erzsébet téri Akváriumnál és az Aréna üzletközpontban is – mindezekről hírt adtak a sajtó munkatársai. A koncepció elérte a célját, az ismeretlen sárga A betű beszédtémává vált.
A betűk kihelyezése mellett issue-kommunikációt, közterületi és online megjelenéseket is terveztünk.
A sikeres kampány során bebizonyítottuk, hogy kevésbé izgalmas témát is lehet érdekesen tálalni, felhívni rá a figyelmet. A gyógyszerkommunikációs kampány a Betegedukációs Projektek versenyén díjat nyert: a Hepatitis A – Ne sárgulj be! koncepcióval az Integrált betegedukációs kampány kategória 2. helyezését szereztük meg.
Telefon: +36 30 631 1938, +36 30 438 7575
1039 Budapest, Őrtorony utca 13.
Hétfő – Péntek: 9:00-17:00
© 2023 Minden jog fenntartva.